Szerintem elengedhetetlen, ha holnap is gazdálkodni akar. Csak úgy lehet túlélni, ha fejlesztünk, megállás nélkül javítunk, újra gondoljuk ügyeinket és az idő kihívásaira választ adunk.

 

Ön enni még akar?

Elmondok egy történetet. Ez a mi cégünkben történt, valamikor 2000-ben. Akkor még a számítógépek nem voltak úgy elterjedve, mint manapság és még nem mindenki a cégben tudta alkalmazni. A könyvelőnőnk nyugdíj előtt volt már, és úgy gondolta, ő már nem fejleszti tovább magát, kihúzza ő már valahogy a nyugdíjig, számítógép nélkül is. De az adóhivatal egyre több dokumentumot kért elektronikusan. Könyvelőnk már sokadszor fordult az egyik munkatársunkhoz, hogy segítsen már neki megint. De ez a munkatárs egyszer kulturáltan megkérdezte: Miért nem tanulja meg? A könyvelőnk a szokásos választ mondta – öreg vagyok már én ehhez! A kollégám visszakérdezett: Tessék mondani, és ön enni még akar, vagy ahhoz is öreg?

Nekem ez a történet jutott eszembe, amikor ötven év feletti gazdák azt mondják az újításokra, hogy- öreg vagyok már én ehhez! Bocsánat, – de holnap még enni akarnak? Ha ma nem teszünk semmit a holnapért, akkor bizony a hanyatlást idézzük elő.

 

Fejlesztések nélkül nem megy!

Kb. tíz éve forgalmazok mérőműszereket gazdáknak.

Kezdetben csak azt kellett bizonygatnom, hogy milyen fontos a pH és EC mérés. Elmúlt pár év, már nem kell, mert már minden gazda tudja, hogy kötelező mérni! ( Legalább is remélem, hogy már mindenki tudja (: ).

Most már egyre többen azt is megértették, hogy mérni kell az NPK szintet is a talajban – hála ott a RAPITEST erre a célra (http://www.gazdauzlet.hu/spd/357/RapiTest-Kerteszeti-Kalium-Nitrogen-Foszfor-es-pH ).

De lassan már az öntözés beállításán is gondolkoznak, van aki tenzióméterekbe fektet be.

Tehát azért van mozgás, van valamilyen fejődés. De ez csak egy szinten belüli mozgás, nem újabb lépcsőfok a fejlődésben.

Mert bevethetem a tudásomat, eszközeimet és kihozhatom a legjobb terméshozamot az adott technológiából, de nem tudom azt elérni, amit egy fejlettebb technológia tud!

Az alábbi ábra ezt mutatja be. Ha egy kültéri technológiával négyzetméterenként 5 kg paradicsomot tudunk előállítani, akkor csak az öntözés és tápoldatozás csepegtető rendszerével, már akár 12 kg/m2 is lehet a hozam.

Mindamellett a legmodernebb technológiák, már négyzetméterenkénti 100 kg-t veszik célba. Tehát, ha lépünk egy szintet, már újabb lehetőségek nyílnak számunkra.

 

De ahhoz hogy szintet lépjünk, be kell fektetni a gazdaságunkba. Ha valaki úgy gondolja, hogy jó számára, úgy ahogy most van – rossz hírem van: ha nem változtatunk semmit, akkor semmisem javul, csak rosszabb lesz (  https://moderngazda.hu/talajellenor-keszlet/?utm_source=hs_email&utm_medium=email&utm_content=51577051 )

 

Jönnek az agrárrobotok?

Bármennyire is hallatszik fantasztikusnak a megközelítés, a legmodernebb automatizált agrárgépek, már nem olyanok, mint a kézi irányítású gépeink voltak.

Példának, nézzünk egy modern automata tápoldatozót, amelyik sokkal többet tud, mint egy kézi irányítású hasonló gép. Egy jó minőségű kézi irányítású tápoldatozót meg lehet venni 1,0-1,5 millió forintért. Az okos automata gépek viszont kb. 1 millió forinttal drágábbak. Megéri egy gazdának kiadni 1 millióval többet?

A számítógépes irányítású automata tápoldatozó sokkal több munkát átvállal a gazda válláról, mint egy kézi irányítású.

A kézi tápoldatozó, csak úgy működik, hogy a gazda ott van mellette, nézi, csavargatja, állítgatja a recepteket, most ide 1,8 EC kell, oda 1,2EC-t állítok. Vagyis valamivel könnyebb lett a dolga, mint a saját kis tápoldatozójával, de ideje nem lett több! De milyen pontossággal lehet recepteket kézi szelepek csavargatásával elérni?

A gazdának egy olyan segítőre lenne szüksége, amelyik:

  • pont úgy készíti el a tápoldatot, ahogy a gazda szeretné;
  • pont akkor végzi el az öntözést, tápoldatozást, mint a gazda szokta;
  • pont annyit visz ki mindenből, amennyi elég, vagyis még jobban, mint a gazda szokta!
  • folyamatosan ellenőrzi a pH és EC értékeket és nem engedi se feljebb, se lejjebb a megadott határértékeknél;
  • ha egyszer megtanították neki, akkor ne kérdezősködjön, ne fáradjon el, de jól csinálja!

Hát, megtudja ezt még valaki tenni a faluban a gazdán kívül? IGEN! –  De nem ember, hanem egy automata – egy agrárrobot! (https://moderngazda.hu/egyeb/automata-tapoldatozo/ ).

 

Sokan megvették a 2,5 milliós robotot? Hát sajnos nem annyian, mint amennyi megmentené a kisgazdákat. Sajnos a gazdák még nem nagyon mernek befektetni az automata tápoldatozó rendszerekbe, inkább mindenki javítgatja évről-évre a saját gyártmányú butus kis tápoldatozó rendszerét, amelyik csak az idejét rabolja, nem is pontos és sok fejfájást is okoz neki.

Most a többség kivár. Majd ha valaki neki bemutatja, hogy meggazdagodott ezáltal, majd akkor ő is talán elhiszi!

Csak egy baj van a kivárással – az idő nem áll meg és a lemaradás a menő gazdaságoktól csak nő és nőni fog.

Mi várható?

A munkavállalók bére gyors tempóban nő a mezőgazdaságban is! Egyre többe kerül minden segédmunkás. Még ha kész lenne is drágábban megfizetni a munkásokat a gazda, akkor sincs munkás!  Na, ezek a tények kardinálisan megváltoztatják a helyzetet.

Enni akar? Ha igen, változtatni kell!

Minden munkát, amit el tud végezni a gép – automatizálni kell és géppel kell elvégezni! Egyre kevesebb ideje lesz minden gazdának, ha nem alkalmaz automatizált rendszereket.

Helló Gazda Urak! Ideje felébredni! Új korszak kezdődik!

Már most tervezzék a jövő évet. Tavasszal már késő, mert palántázni kell, és utána újra indul a mókuskerék!

 Változtasson még idejében, hogy tavasszal már a robotsegítő végezze ön helyett a munkát.

Kérdése van? Bátran hívjon, vagy írjon!

Elérhetőségünk: info@labornite.hu , mobil +36205466451.