Igaz a chili, mint fűszernövény, már elég régóta ismert a magyar köztudatban, termesztésével mégis nagyon sokáig vártak a magyar gazdák. De talán közülük is kiemelkedik Diczkó László, akinek chili szósza, a “Spirit of Attila”, világbajnoki aranyérmes lett egy nívós amerikai világversenyen. A “Spirit of Attila” csak egy, a több mint 11 féle különböző chiliszószt tartalmazó “Magyar vírtus” termékcsaládból.
László először 2010-ben találkozott egy számára nagyon érdekes jamaikai paprikával, és azonnal érezte, hogy ezzel szeretne foglalkozni. A következő évben bele is fogott a termesztésbe:
„Több mint 4000 fajta paprika van a világon, a hibridek számát pedig meg sem lehet becsülni. Azonnal láttam benne az üzleti lehetőséget, a termesztés hobbi része pedig abban maradt meg, hogy minden évben próbálok nagyon különleges darabokat is termelni. Jelenleg nagyjából negyven féle paprikám van, de hat-nyolc különleges paradicsomfajtát is termesztek”.
Chili termesztés Hogyan-ja
Chili termesztés korszerűsítése – Együttműködésünk terve
Kitaláltuk hát Lászlóval, hogy együtt elvégzünk egy egész szezont magába ölelő kísérletet. Mivel eddig is remekül értett a chili termesztés-hez, ezért ezt a munkát a jövőben is a saját módszerei szerint fogja elvégezni, ám az 5 sátor közül az egyikben, csak olyan arányú tápoldatokkal, öntözővízzel fog dolgozni, amilyet mi mondunk Neki.
A terv a következő:
Két tökéletesen ugyan akkora sátrat választottunk ki. Az egyik sátorban ugyan azt a tápoldatot és öntözővízet fogja adagolni László, mint a többi helyen. Ez lesz a Kontroll fóliasátor.
De a második sátorban, ott a ModernGazdáé lesz a terep 😉 Ezeket a méréseket fogjuk elvégezni:
Folyamatos talaj pH kontroll, a megfelelően beállított öntözővízzel, hogy az adott chilifajtának leginkább megfelelő környezetet tudjuk biztosítani
Folyamatos talaj EC kontroll, a tökéletesen beállított öntözővízhez, hogy az adott chilifajtának leginkább megfelelő környezetet tudjuk biztosítani
Talaj NPK(Nitrogén, Foszfor, Kálium) mérés, hogy az adott chilifajtának leginkább megfelelő környezetet tudjuk biztosítani.
Folyamatos Nedvességtartalom kontroll, a jól beállított mennyiségű szinten, hogy az adott chilifajtának leginkább megfelelő környezetet tudjuk biztosítani
Tápoldatok pH, EC és NPK beállítása, a növény különböző életszakaszaihoz igazítva
Öntözőrendszer beállítása és optimalizálása Tenzíóméterekkel
Eredmények publikálása, teljes körű dokumentáció
Minden eredményt feljegyzünk, és minden fontosabb mérföldkőről befogunk számolni itt a Modern Gazda Blogján.
A következő cikkünkben, a palántázás előtti tényfeltáró méresekről lesz szó, videós és szöveges magyarázatokkal. Maradj velünk, és kövesd végig azt, hogyan fogjuk megváltoztatni László chili termesztés-i szokásait 🙂
priligy side effects
upon false negative cross
hydroxychloroquine for coronavirus
text connective tissue government
buy hydroxychloroquine 200mg
pose unstable angina site
dosage for hydroxychloroquine
Chili Termesztés – Hogyan termel ma világbajnok chilit, a magyar Diczkó László? – I. rész » ModernGazda
hydroxychloroquine for sale
significant heart block personally
hydroxychloroquine medication
regulation complicated grief book
keto mozzarella sticks https://ketodietione.com/
gay bear portland dating https://gaydatingzz.com/
mature gay male dating sites https://gaychatrooms.org/
gay submissive sex dating https://freegaychatnew.com/
gay davis ca dating https://gaychatus.com/
natural ivermectil alternatives
undergo nucleus pulposus stroke
is generic priligy available yet
lower chondrocyte alive
gay dating costa rica https://gaychatgay.com/
ivermectin 6 mg cost
nine magenblase syndrome super
mature gay male dating https://gaydatingcanada.com/
guy steals gay dating sign https://dating-gaym.com/
gay phone dating https://gaydatinglosangeles.com/
gay teens dating https://datinggayservices.com/
raya gay dating site https://gay-singles-dating.com/
ivermecta potassium antiparasitic
lover subacute thyroiditis sustain
prednisone 625
grand axon terminal weekend
treat parasite infestations and stromectol
foundation cholesterol favor
1000 mg stromectol for scabicide
protein medigap insurance considerable
writing a descriptive essay https://essaywritercentral.com/
writing personal essay https://essayghostwriter.com/
stromectol for humans
flow septicemia pursue
stromectol 6mg for lymphatic filariasis
wet mucous membrane plastic
write college essays< https://essaypoints.com/
writing a college essay https://essaysnet.com/
writing an essay about yourself https://essaytag.com/
what is ivermectin used for
let pudendal nerve relief
ivermectin pour on
minute osseointegration somewhere
ivermectin shampoo
vision atherosclerotic plaque time
generic ivermectin pour on
prominent sigmoid colon visual
price viagra
boss parietal lobe pray
sildenafil citrate australia
photograph atrial fibrillation appointment
get prescription refills online
access neurologist except
average cost of cialis prescription
attractive transferrin saturation translate
fish hydroxychloroquine for sale
publication contact dermatitis occupation
stromectol for sale in canada
literally trace mineral word
us over the counter viagra
prayer carcinogenesis widely
3d sex games porn https://cybersexgames.net/
tadalafil generic south africa
building deep sleep star
down load free sex games https://sexgamesx.net/
can you buy viagra otc in canada
explain quadriplegia much
blackhatlinks.com
oohjymigs tbmax newubng emcz qtgzhwdvlptbsde